Diósgyőri vár

Diósgyőri vár – A királynék vára és a lovagi kultúra központja

A Diósgyőri vár egy régi erősség, amely a múltban Diósgyőr városának szívében állt, ma pedig Miskolc egyik része. A 12. században már épült itt egy vár, de a mai, gótikus stílusú vár csak a tatárok távozása után készült el. Nagy Lajos király idejében virágzott a legjobban, lovagterme Európa legnagyobbja volt. Később a magyar királynék kapták meg nászajándékba, egészen addig, amíg a törökök el nem foglalták. A 17. század végére már rommá vált, és senki sem lakott benne. Az 1960-as években kezdték el feltárni a régészek. A 2010-es évek elején pedig elindult a visszaállítása, a helyrehozott szobákat régi bútorokkal töltötték meg.

Diósgyőri vár története és építészete

Az emberek már nagyon régen élnek ezen a helyen: a szemben lévő Várhegy barlangjában őskori kőszerszámokat és állati maradványokat találtak, a vár dombján pedig bronz- és vaskori nyomokat. A 9–10. században hullámos mintájú edényeket, valamint cölöpök és gerendák darabjait hozták felszínre. Ekkor egy földvár és egy földsánc védte a települést.

1200 körül Anonymus ír először Diósgyőrről, bár ő még Győrnek nevezi: „miután Árpád fejedelem seregével elhagyta Szerencset Bors apjának, Böngérnek adományozta a Tapolca vizétől a Sajó folyóig terjedő földet, amely területnek Miskolc a neve, valamint azt a várost, amelyet Győrnek hívnak.” A vár helyén a 12. században épülhetett először erőd, de ennek a nyomait még nem találták meg a régészek; valószínűleg földvár volt, amit a tatárok leromboltak – néhányan azt gondolják, hogy ez a vár nem a mostani helyén, hanem a Várhegyen volt.

IV. Béla király várépítő programja

A most látható várat IV. Béla király várépítő programja után az Ákos nemzetségből származó Ernye bán építtette. Ez az épület ovális alakú volt (kb. 40×35 m), egy kerek öregtoronnyal, és egy másik saroktoronnyal, valamint sokszögletű külső várral. Északi oldalán volt a bejárata, ahová egy kőoszlopos fahídon lehetett átmenni a vizesárok felett. Ernye udvarháza talán a későbbi pálos kolostor helyén állt.

A várat 1316-ban Wywar vagyis Újvár néven nevezik, ez is azt mutatja, hogy egy régebbi földvár helyére épült. Ebben az évben Ernye unokái Károly Róbert király ellen fordultak, Borsa Kopasz oldalán harcoltak a debreceni csatában (1317), ezért a király elvette tőlük a várukat, és hűséges hívének, Debreceni Dózsa erdélyi vajdának adta. 1319–25 között Szécsi Miklós horvát bán volt a tulajdonosa, majd a Drugeth család örökölte. A vár melletti falu egy 1330-as listában 12 garas adót fizetett, ami azt jelenti, hogy a megye gazdag falvai közé tartozott. A következő nagy építkezéskor a falak alsó részét ennek a várnak a lebontott anyagából rakták össze. 1340-től királyi vár lett – általában a királynék kapták meg. Ettől kezdve a várnagy egyben Borsod és általában még egy-két szomszédos vármegye főnöke is volt. Három másik királyi vár, Dédes, Cserép és Regéc vára is hozzá tartozott.

A vár fénykora

A Diósgyőri vár aranykorát I. Lajos király uralkodása alatt élte. Ő az 1360-as évektől gyakran megfordult itt. A vár 1370-ben vált fontossá, mint a Magyarországról Lengyelország fővárosába, Krakkóba vezető út egyik megállója (Nagy Lajos anyja, Lokietek Erzsébet lengyel hercegnő volt, ő maga pedig 1370-ben lengyel király lett). A király, aki Budát elhanyagolta, Visegrád és Zólyom mellett Diósgyőrt is székhelyévé választotta, átalakította, modernizálta a várat.

A vár védelmi rendszere

Több rétegű védelmi rendszer övezte a valódi várat, amely négyszög alakú udvar köré épült, négy sarkán egy-egy hegyes tetejű torony állt. A földszinti helyiségek gazdasági, raktározási funkciókat láttak el, az emeleten a lakrészek voltak, valamint a 13×25 méter nagyságú lovagterem, amely három oszloppal megtámasztott, kéthajós terem volt. Ezt már Nagy Lajos lánya, Mária uralkodása alatt befejezték, aki akkor a vár gazdája volt. A különleges elrendezésű dupla tornyokkal megerősített, rendhagyó alaprajzú külső fal a római erődökre hasonlított. A várat négy méter mély várárok vette körül, vizét meleg vizű források adták. A vár egyetlen név szerint ismert építője Ambrus mester volt.

A diósgyőri birtokhoz csatolt város

1364-ben Miskolc városát és környékét a diósgyőri birtokhoz csatolták. ~1370-ben itt írta alá Nagy Lajos király az első olyan európai oklevelet, amely „szabad királyi várossá” nyilvánított egy várost (Kassát). 1381. november 26-án a diósgyőri várban – velencei követek jelenlétében – a király jóváhagyta a korábban megkötött torinói békét, amelyben Velence városa vállalta, hogy vasárnap és ünnepnapokon felhúzza az Anjou-zászlót a Szent Márk téren. Az eseményt panoptikum mutatja be a diósgyőri vár északkeleti tornyában.

A diósgyőri vár utolsó királynéja, aki itt lakott, II. Lajos hitvese, Habsburg Mária volt. 1546-ban írásban lemondott a várról, amit addigra már megszállt az erdélyi vajda. A török fenyegetés miatt a vár északi oldalát megerősítették.

Az erőd építése

1526 után várnagyja Pemfflinger Sebestyén lett. 1540-ben a gyarmati Balassa Zsigmond 20 ezer aranyforintért zálogba kapta Ferdinánd királytól. A család az addigi várpalotát erőddé építette át, az északnyugati torony elé olasz mintára rondella került. A karcsú tornyokat zömök bástyák váltották fel. A bejáratot a nyugati oldalra tették át, a királylépcső mellé ötszögű olasz bástyát raktak. Ekkor építették a háromszintes kazamatát is. Ez volt az utolsó nagy átépítés a vár történetében. Balassa Zsigmond halála után a várat neje, Fánchy Borbála örökölte, majd az ő halála után a király visszavette. 1564-től zálogbirtokosok egész sora követte egymást, a vár pusztulni kezdett. A 16. század második felében a vár a végvári vonalba került. Kevés őrsége nem tudta megvédeni, hogy a török 1544-ben felgyújtsa és kifossza, majd a környező falvakkal együtt adófizetésre kényszerítse Miskolcot.

Diósgyőri vár eleste

1596-ban a török megszerezte Egert, és Mezőkeresztes mellett legyőzte a keresztény seregeket. Ezután hamarosan (1598-ban) Diósgyőr is elesett, és ura az egri pasa lett, de ekkor a keresztények gyorsan visszafoglalták. Kedvezőtlen fekvésén nem tudtak javítani, de külső védművekkel próbálták megerősíteni:

A legvédtelenebb északi oldalon a külső vár kettős kaputornyát fedett ágyúállássá alakították, az északkeleti toronyhoz nagy alapterületű rondellát csatoltak, az északnyugati toronyhoz sokszögű bástyát építettek, a nyugati oldalon nyíló kapu elé huszárvárat emeltek. A 17. század elején az országgyűlés több határozatban rendelte el bővítését, illetve karbantartását, ezek a rendelkezések azonban 1660-ig papíron maradtak. Az őrség fizetése akadozott, a falak omladoztak – az 1650. évi török ostromot azonban így is sikerült visszaverni. 1673-ban leégett a vár tetőzete. Ekkor a vár már alig volt lakható. A század végére minden hadászati értékét elvesztette. A kuruc harcokban már nem játszott semmilyen szerepet.

A vár hanyatlása

1703-ban három oldala már erősen romos volt; a negyediket a tulajdonos Haller báró rendbe hozatta. 1730-ban a kápolnát is magába foglaló szárny még használható volt, a többivel nem törődtek. 1756-ban a diósgyőri koronauradalom borházzá szerette volna átalakítani, de a tervekből végül nem lett semmi; a romokat a környék lakossága kőbányának használta. A vármegye 1784-ben engedélyt kért és kapott, hogy a vár falából köveket bányászhasson a Sajó hídjának építéséhez. A kápolnában egy ideig még tartottak istentiszteleteket, de 1820-ra azt is széthordták.

Bár a két települést már 1903-tól autóbusz-, 1906-tól villamosközlekedés kötötte össze, egy 1932-es útikönyv Diósgyőrt még Miskolccal egybeépült szomszédos községként említi. 1945. január 1-jével Diósgyőrt hivatalosan is Miskolchoz csatolták, ekkor jött létre a történelmi Miskolcból, Diósgyőrből és a környező településekből kialakuló Nagy-Miskolc. Diósgyőrt és Miskolcot először a köztük felépülő gyár kötötte össze, majd a két település egyre inkább összeolvadt, napjainkban már csak tábla jelzi az egykori történelmi Diósgyőr határát.