
Recent Posts
- Miskolctapolca Barlangfürdő2023.12.29.
- Avasi kilátó2023.12.29.
- Diósgyőri vár2023.12.29.
- Miskolctapolca Barlangfürdő
A miskolci Avason áll egy 72 méter magas tévétorony, amely kilátóként is szolgál. Az Avasi kilátó vagy Avasi tévétorony a város egyik jelképe (az avasi templom harangtornya mellett). 1963-ban épült a korábbi torony helyén.
Az első torony ezen a helyen 1906-ban épült, csak ideiglenesen, mindössze két hét alatt, II. Rákóczi Ferenc emlékére, akinek hamvait ekkor vitték Kassára, és a menet több helyen, így Miskolcon is megállt. A torony a Rákóczi-torony nevet kapta, és az ünnepségek alatt tetejére a nemzeti zászlót, oldalaira Rákóczi lobogóját és jelképeit tűzték ki. Éjjel fáklyákkal világították meg, tetőszintjére ágyút vittek, amit a szerelvény érkezésekor elsütöttek. A következő évben lebontották, mert gyenge volt a szerkezete.
Az első állandó torony 1934-ben épült ezen a helyen. Szeghalmy Bálint, a Deszkatemplom tervezője tervezte, a Deszkatemplomhoz hasonló stílusban. Az épületet 1943-ban tűz rongálta meg, 1956 decemberében pedig teljesen elpusztult; helyi – bizonyítatlan – legenda szerint egy szovjet tank lőtte szét az 1956-os forradalom leverésekor. Egy másik helyi legenda december 4-ére teszi a torony pusztulását (a dátum a szovjetek 1944-es bevonulásának évfordulója, a legenda ismét szárnyra kapott 1997-ben, amikor Szeghalmy másik épülete, a Deszkatemplom ugyanezen a dátumon égett le), de az Észak-Magyarország csak december 16-án számolt be a tűzről, így sokkal korábbi dátum nem valószínű. A lap benzinnel elkövetett szándékos gyújtogatásnak nevezi a tűzesetet. Miskolc első állandó kilátótornyának beton talapzata helytörténeti emlékként még sokáig látható volt.
A ma álló tornyot Hofer Miklós és Vörös György tervezte, az előző kettővel ellentétben már nem fából, hanem vasbetonból épült, 1963. augusztus 20-án avatták fel. A kilátóból Miskolc felé több mint 180 fokos panoráma nyílik. 10 méter magasan van a 257 m²-es nyitott kilátóterasz, és 15 méter magasságban egy 200 személy befogadására alkalmas presszó is van benne, ami az 1990-es évektől kezdve nem üzemelt. A felújítást követően, 2018 óta ismét kávézóként és cukrászdaként működik.
2023 márciusában megkezdődött a kilátó felújítása. A beruházás költsége 444 (a kilátó) + 160 (terasz bővítése, járdák építése) millió forint volt. A Viszlai József tervei alapján modernizált építményt 2023 decemberében adták át, egyúttal a torony előtti teret Hofer Miklósról nevezték el.